Ismeret Virtus - Ember a Holdon - 40 esztendeje történt - 1. rész
Ismeret Virtus
Tudományos ismeretterjesztés
Üdvözlünk, Kedves Ismeretlen Olvasó! RSS  |  KezdÅ‘lapnak! | FÅ‘szerkesztÅ‘: Landy-Gyebnár Mónika (Ediacara)

| Címlap | Csillagászat | Földtudományok | Biológia | Emberek | Összefüggések | Természetvédelem | Tiszteletreméltó | Humor a tudományban | Leleplezzük! | Történelmünk, múltunk | Technika


Csillagászat

Ember a Holdon - 40 esztendeje történt - 1. rész

Ediacara - 2009.07.16 17:33


1969. július 16-án Floridából, a Kennedy Űrközpontból fellőték az Apollo 11 nevű űrhajót, amely aztán néhány nappal később leszállt a Holdon. Az első részben az Apollo pályára állásáig jutunk.



Negyven évvel ezelőtt indult útjára az első expedíció, melynek során egy idegen égitesten vetette meg a lábát az Ember.







A hidegháborúnak köszönhető, hogy valaha is elutaztunk a Holdra, a szovjet-amerikai űrverseny talán legnagyobb eredménye volt embereket juttatni egy idegen égitestre, ez a maga korában emberfeletti teljesítményt igényelt. Rövid visszatekintésben emlékezzünk meg a történtekről!




Előzmények


Kennedy elnök jól ismert ígérete még 1961. május 25-én hangzott el , miszerint az évtized végéig embert juttat a Holdra az USA:
"First, I believe that this nation should commit itself to achieving the goal, before this decade is out, of landing a man on the moon and returning him safely to the earth." („Hiszem, hogy nemzetünknek kell elérnie a célt, még mielÅ‘tt ez az évtized véget ér, hogy embert jutassunk a Holdra, és biztonságban vissza is hozzuk a Földre.")




1962. február 20-án háromszor megkerülte a Földet John Glenn ezzel a modullal, amelyet Kennedy elnök vizslat éppen



Az USA vezetése a szovjet űrprogram sikerei okán fejezte ki akaratát mind szellemi, mind anyagi források biztosítása által, hogy valóban véghez viszi ezt a minden szempontból hősies tettet. Az amerikai űrhajózás kiemelt költségvetési támogatást kapott, a cél a szovjetek feletti győzelem az űrversenyben. Ki ne támogatna egy ilyen célt? Minden döntéshozó pozícióban lévő amerikai átérezte a holdutazás fontosságát, megvalósult az összefogás és lépésről lépésre (néha talán a kelleténél gyorsabb ütemben) haladtak 1969. július 16. felé.




Gyakorlott és kiválóan képzett pilótákból válogatták az első űrhajósokat



A technikai felkészülést részben megelőzte a leendő űrhajósok kiválasztása, még 1959-ben elkezdték a hadseregből toborozni azon embereket, akik a speciális követelményeknek mind fizikailag, mind tudásukban megfeleltek. A követelmények ekkor a következők voltak: 40 évnél alacsonyabb életkor, 185 cm-nél kisebb testmagasság, kiváló fizikai kondíció, mérnöki diploma, sugárhajtású repülőgép pilótai gyakorlat, berepülőpilótai minősítés, legalább 1500 repült óra. Az ekkor kiválasztott 7 emberből 6 vett részt végül a programban (egyikük rejtett szívbetegsége miatt kimaradt), majd a következő években is folytatódott a válogatás. A legkiválóbb adottságúak végül a NASA-nál, valamelyik emberes űrrepülésben kötöttek ki.




Glenn a Mercury 6 (Friendship 7) fedélzetén, az első amerikai a világűrben



Az Apollo programot megelőző Mercury (1961 - 1963) és Gemini (1964 - 1966) program az emberes űrrepülés műszaki követelményeinek kikísérletezése volt, felkészülés az Apollo (1966- 1972) sorozat repüléseire.



Igazi propagandafotó - az Apollo 4 a kilövőálláson


Az Apollo program tragédiával kezdődött: az Apollo 1 még az indítóállásban elégett, három utasával együtt, azonban a szerencsétlenség érdemben nem vetette vissza a fejlődést.



White, Grissom és Chaffee - emberáldozatok a holdraszállás oltárán, az Apollo 1 elégett legénysége 1967-ben


Fokozatosan egyre több, a holdraszálláshoz szükséges berendezést teszteltek a világűrben, volt élő televíziós közvetítés az űrből, volt űrséta is.




Gemini 4 - az első amerikai űrséta


A főpróba: az Apollo 10 parancsnoki modulja a róla levált holdmodulról fényképezve



Az Apollo 10 volt a főpróba: 1969. május 18-26 közötti utazás során 31 alkalommal kerülték meg a Holdat, a holdkompba átszállva alig 15 km-es magasságba ereszkedtek a Hold felszíne fölé. Minden a tervek szerint sikerült, így az Apollo 11 zöld jelzést kapott az utazásra.




Aldrin és Armstrong a kőzetminták begyűjtését gyakorolják - teljes felszerelésben, de még földi gravitációban



Az Apollo 11 legénységét minden lehetséges és várható eseményre kiképezték, szinte minden lépését elpróbálva - földi körülmények közt - a holdi tevékenységeknek.




Az Apollo 11 emblémája - a Sas (Eagle) modult jelképező amerikai címerállattal




A hajtómű

Az Apollo program a Saturn V rakétákat használta a Föld elhagyására. E rakéta fő tervezője a Marshall Space Flight Center (Marshall Űrrepülési Központ) 1960-1970 közti első igazgatója, a német Wenrher von Braun volt, aki a hírhedt második világháborús V-2-esek "atyjaként" került az USA-ba.




Bár a tudása hatalmas volt, Wenrher Von Braun mégis eltörpült a "gyermekei", az F-1-es hajtóművek előterében





Szemléltető ábra a Saturn V méretéről...



A Saturn hatalmas (110,6m magas) méretű, finomított kerozin, folyékony hidrogén és oxigén üzemanyagú rakéta volt, olyan tolóerővel, amely akár 47 tonnányi hasznos terhet is képes volt kijuttatni a Föld vonzásából. Ehhez három fokozatot használtak, az első 34, a második 5, a harmadik pedig 1 MN (mega, azaz millió Newton) tolóerővel távolodott bolygónktól. A Saturn V telitankolva hárommillió kilogramos volt!




Ma már múzeumi darab ez a Saturn V



A Saturn V első fokozatának "lelke" az öt darab F-1 rakétahajtómű volt, amelyek egyenként és másodpercenként 1565 liter folyékony oxigén felhasználásával 976 liter RP-1-es rakétakerozint égettek el. A Saturn V mintegy 2,5 perces működése során az F-1-es hajtóművek 68 km magasságba juttatták fel a terhüket 9920 km/h sebességgel!



Az F-1 hajtómű - szintén múzeumi példány



A második fokozatban szintén 5 db. J-2-es hajtóművet használtak, amelyeket folyékony hidrogén hajtott. E hajtóművek speciális tulajdonsága az volt, hogy leállításuk után újra lehetett indítani őket.



A második fokozat sematikus rajza, a bal oldalon pirossal jelölték a teljes rakétán belüli helyét


A harmadik fokozatban egy darab J-2-es rakétahajtómű szerepelt, ez esetben ki is használták az újraindíthatóságukat a manőverezések során.
A fokozatokat külön felszerelt mini-hajtóművek segítségével választották le egymásról.



Leváló második fokozat fotója világűrből


A hajtóművek munkáját az IBM által készített irányító modul hangolta össze, s a folyamatosan érkező mérési adatok alapján elvégezte a szükséges módosításokat is.



Leválik az első fokozat



A hidegháború éveiben "kötelező" nemzeti öntudatot növelő fénykép az Apollo 11 fellövéséról


Indulás

1969. májusában a főpróba során minden egységet, amelyet a holdutazáskor használnak sikerrel teszteltek, így az Apollo 11 zöld utat kapott. A legénység mindhárom tagjának már a második űrrepülése volt a holdutazás.




Balról jobbra: Collins, Aldrin, Armstrong


A jól ismert nevek:
Neil Armstrong az Apollo 11 parancsnoka
Michael Collins a parancsnoki egység pilótája
Edwin Aldrin a Holdra leszálló egység pilótája

Július 16-án helyi idő szerint reggel 9:32-kor indult útjára a floridai Kennedy Űrközpontból. Milliók figyelték a fellövést - részben a helyszín közelében, részben pedig a küldetés egészét végigkísérő televíziós közvetítés segítségével.
Ismétlésként megnézhetjük mi is



Mielőtt a Hold felé vette útját az Apollo 11, még visszanéztek bolygónkra


Az Apollo 11 alig egy tucat perccel később föld körüli pályára állt, másfélszer megkerülte bolygónkat, majd a Saturn V harmadik fokozatának újra begyújtásával irányt vett a Hold felé, hogy három nappal később orbitális pályára álljon körülötte.



A Columbia nevű parancsnoki modul


Az Eagle, a holdra szálló modul


Az Apollo 11 két modulja: a parancsnoki Columbia és a holdra szálló Eagle névre hallgatott.

A cikk második része magáról a holdraszállásról szól majd.





Ediacara rovata (ediacara.virtus.hu)


A cikk eddigi honoráriuma: 9 Ft. (Ez 24 óránként frissül.) (Mi ez?)

Kérjük, szerkeszd te is a Virtust. Értékeld ezt a cikket!
Mivel nem vagy bejelentkezve, most nem tudsz értékelni. Sajnos, így nem tudjuk ízlésedhez igazítani a lapot. Kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj.
Itt megtudhatod hogy működik ez az egész.
Küldd el ezt a cikket levélben!


Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.


Hozzászólások megjelenítése (35 hozzászólás)



Ki ajánlotta ezt a cikket?
Moderálást kérek