A világ legnagyobb fizetett ügynökhálózatát kialakító szervezet rövid története.
A szovjet hírszerző szolgálat megalakulása a bolsevikok hatalomra jutásáig nyúlik vissza. A lengyel származású Feliksz E. Dzserzsinszkij nevéhez fűződik a hírhedt CSEKA megalakítása. (Vszerosszijszkaja Csrezvicsajnaja Komisszija po Borbe sz Kontrrevoljucej i Szabotazsem - orosz Össz-Oroszországi Rendkívüli Bizottság az Ellenforradalom és a Szabotázs Elleni Harcra). 1917 decemberében létrehozott államvédelmi szerv volt Szovjet-Oroszországban. A KGB szimbólumainak eredete is a Csekáig vezethető vissza. A pajzs jelképezi a forradalom védelmét, a tőr pedig az ellenség elpusztítását. 1934-ben a tisztogatások végrehajtója az újjáalakult NKVD lett. (Narodnij Komisszariat Vnutrennyih Gyel - orosz Belügyi Népbizottság). Belügyi és államvédelmi feladatokat egyaránt ellátó központi szerv volt.
A szovjet hírszerzést a '40-es években nagy feladat elé állította az amerikaiak által elindított Manhattan-terv, pontosabban annak kutatási eredményeinek ellopása. Los-Alamosban az amerikaiak titkos kísérleti bázist működtettek, ahol is megalkották a 20. század legszörnyűbb pusztító fegyverét, az atombombát. E bázison tevékenykedett egy Klaus Fuchs nevű fizikus, aki lelkesen ellátta a szovjeteket információval, hogy azok felzárkózhassanak az amerikai atomprogram szintjére. Mindezt két hosszú évig művelte, s mint tudjuk, az eredmény nem is maradt el. Ugyancsak töretlen lelkesedéssel szállította az adatokat a szovjeteknek Theodore Alvin Hall is. Legismertebb azonban a Rosenberg házaspár volt, óriási belpolitikai vihart kavarva tevékenységükkel, hiszen az amerikaiak ezt úgy élték meg, hogy az ellenség kémei észrevétlenül befészkelték magukat országukba. Rosenbergék sorsa megpecsételődött, 1953-ban kivégezték őket. Ha a Szovjetunió nem rendelkezik ennyi „segítőkész” emberrel, akkor az amerikaiak még sokáig megőrizhették volna vezető pozíciójukat a fegyverkezési versenyben. Nem beszélve arról, hogy mennyi pénzt megspóroltak a kémek által szerzett információkkal, hisz a kutatás hatalmas összegeket emésztett volna fel. Említésre méltó a Rudolf Abel fedőnevű kém is, aki Emil R. Goldfuss néven telepedett le New York-ban 1948-ban. Innen küldte rádióüzeneteit hazájába, s ő lett a KGB észak-amerikai feje. Ő volt az is, aki a Rosenberg házaspár által megszerzett atomtitkokat rádión továbbította Moszkvába. Helyi ügynökeivel személyesen sosem találkozott, így nem is ismerhette fel őt senki. Egyszer hibázott e téren, s meg is lett az eredménye. Munkatársa Nyikolaj Ivanov adta őt fel a CIA-nak, 1957-ben elfogták és halálra ítélték az amerikaiak, de az ítéletet nem hajtották végre. 1962-ben ő volt az a szerencsés szovjet kém, akit kicseréltek Francis G. Power-re, arra az amerikai pilótára, aki U2-es gépével 1960-ban berepült a Szovjetunió területére, és a szovjetek lelőtték.
Maga a KGB (Komityet Goszudarsztvennoj Bezapasznoszty - orosz Állambiztonsági Bizottság) csak Sztálin halála után alakult meg, 1954 március 13-án. Irodája a moszkvai Ljubjanka téren állt, első vezetője pedig Ivan Szerov lett. A KGB „pók” beszőtte az egész világot hálójával. E szervezet védte a Szovjetunió határait. Tisztjei voltak a főemberek testőrei, ügynökei pedig a világ minden részén dolgoztak, ott voltak minden tömegközlekedési eszközön, mely külföldre tartott. A repülőgépeken a személyzet egyik tagja kötelezően KGB tiszt volt. Elmondható, hogy a KGB a világ legnagyobb, fizetett ügynökhálózatává nőtte ki magát.
Nagyon összetett szervezet volt, kezdetben 10 igazgatóságból állt (I. - X.). Az Első Főigazgatóság foglalkozott a hírszerzéssel. 3 alárendelt igazgatósága volt: S; T; K;
„S” igazgatóság (ez volt a legfontosabb osztálya a szervezetnek) – ez foglalkozott a világon mindenfelé megszervezett illegális akciókkal, ill. a világban tevékenykedő ügynökökkel. A többi igazgatóságtól függetlenül ténykedett.
„T” osztály – ez foglalkozott a tudományos-technikai adatok szerzésével. Tagjai mérnökök, tudósok, feltalálók voltak. Ők mondták meg a szovjet tudományos életnek, hogy mivel foglalkozzanak és mivel ne.
„K” osztály – innen hatoltak be más ellenséges titkosszolgálatokba. Mind e mellet ügyeltek a külföldön tartózkodó szovjet állampolgárok ideológiai tántoríthatatlanságára is.
A turista csoportokkal mindig utazott egy ügynök is, de magát a KGB-t is folyamatosan megfigyelték. A pártnak saját besúgói voltak a KGB-n belül. Problémát jelentett ezek után a túl sok információ, hiszen az ügynökök naponta jelentéseket küldtek a központba, viszont kevés volt az elemző, így az információk értékelhetetlenné váltak. Éppen ezért a '70-es évektől már csak nagy vonalakban dolgozták fel a jelentéseket, s több átfogó jelentést adtak.
Nehéz kiigazodni a különféle igazgatóságok, osztályok, alosztályok útvesztőjében, csak érdekességképpen említek meg néhányat. Létezett egy „A” Szolgálat – ez volt a dezinformációs részleg, ahol hamis híreket gyártottak egy hamis világkép kialakításához. Itt jellemző volt a tömeges alkoholizmus. A folyamatos megtévesztés, hazudozás, népámítás és azok hatása felőrölte az idegeket. Az „R” osztály a kiszolgált, vagy nyugaton lebukott ügynökök gyűjtőhelye volt. Részletes naplót vezettek minden tisztről, melyik nap mit csinál, mit intéz, mennyire hatékony, „mikor megy WC-re” stb. A külföldi kémkedés rendszerében felosztották a világot 11 körzetre. Az egyes volt pl. USA és Kanada.
A regionális igazgatóságokon kívül funkcionális igazgatóságok is voltak, pl. a „Tizenhármas”, mely politikai gyilkosságokat hajtott végre. Volt igazgatóság, mely a kódok feltörésével foglakozott, másik a politikai gyilkosságok technikai eszközeit alkotta meg stb. Nehezebb lenne arról beszélni, hogy mivel nem foglalkoztak. Talán ilyen nem is volt...
A Második Főigazgatósága foglakozott az elhárítással, a Szovjetunión belüli KGB-t irányította. Feladata a szovjet nép elleni folyamatos megfélemlítés, megtorlás vezetése, gazdasági bűncselekmények visszaszorítása, külföldiek megfigyelése. A Harmadik Főigazgatósága foglakozott a katonai elhárítással, a fegyveres testületeket ellenőrizte, figyeltek az ideológiai tisztaságra. Az Ötödik Főigazgatóságot még a KGB-n belül is utálták. Felléptek a másként gondolkodókkal szemben (kínzások, terrorista módszerek). A Hatodik Főigazgatóságnak a nyugati polgárokat, nagykövetségeket kellett megfigyelnie. Itt dolgozott a legtöbb nő. A KGB-n belül egyébként nagyon aránytalan volt a nemek megoszlása (90% volt a férfi). A Nyolcadik Főigazgatóság volt a kommunikációs igazgatóság. Feladata a kódok kezelése és védelme volt. A Kilencedik Főigazgatóság védelmezte a Szovjetunió rangosabb pártvezetőit (testőrök). A sok igazgatóság, osztály között meg kell említeni a Határőrség Igazgatóságát, melynek harcias alakulat lévén nehéz tüzérsége is volt.
A KGB bepróbálkozott Kínában is, de azok bizalmatlanul kezelték a szovjet szerv működését. Ügynökeiket gyakorta letartóztatták., így nem túl nagy sikert könyvelhettek el maguknak e térségben. A KGB még azt is megkísérelte, hogy Angliát próbálta rávenni arra, hogy Hongkongban felállíthassanak egy állomást, ahonnan nyugodtan megfigyelhetik kínai kommunista testvéreiket. Szerintem nyilvánvaló a brit válasz. NEM!
Hatalmas lehetőségeket láttak a gyarmatokon kibontakozó nemzeti mozgalmakban, ahol elhelyezték saját embereiket, s általuk kommunista fordulatot idéztek elő az adott területen. Nagy érvágás volt ez az imperialista Nyugat számára. Legalábbis ebben bíztak. Itt van mindjárt Algéria. Fegyverekkel látták el a francia ellenes partizánokat. Kína szintén ezt tette, s emiatt rivalizálás alakult ki a két kommunista nagyhatalom titkosszolgálata között. Kölcsönös feljelentgetésekkel próbálták kiiktatni vetélytársaikat.
Mint tudjuk a KGB nem válogatott az eszközökben, terroristákat is alkalmazott más kémszervezetek ellen. (Persze a CIA is folyamodott hasonló eszközökhöz, csak az a maffiával paktált le.) A legismertebb terrorista talán Ramirez Ilich Sanchez, azaz Carlos volt. Venezuelában született, s a KGB ajánlásával került Moszkvába. Sok harmadik világbeli fiatalt besoroztak a KGB kötelékébe (Kelet-Európából is). Nevéhez több terrorcselekmény köthető Nyugaton, melyek után mindig kommunista országokba menekült. A Szovjetunió hivatalosan igyekezett távol tartani őt magától, mert a KGB tudta, hogy rossz reklám a számukra. Ügyeltek rá, hogy ne kapcsolhassák össze a KGB-t a terroristával. A Nyugatot persze nem lehetett becsapni. A szovjeteken kívül más kommunista kormányok is adtak megbízatásokat Carlosnak, pl. hogy tegyen el láb alól bizonyos politikai emigránsokat, vagy a Szabad Európa Rádió müncheni stúdiója ellen kövessen el robbantásos merényletet. Bécsben az OPEC (az olajtermelő országok konferenciáján) vezetőit ejtette túszul, s többet ki is végzett közülük, majd társaival együtt Algériába repült, ahol a balos kormány szabadon engedte. A közel-keleti konfliktusban az arabok oldalán harcolt, Palesztina mellett. Érdekes módon a MOSZAD vezetői nem engedték őt elfogni, hiszen jelentősen profitáltak belőle. Carlos véres terror cselekményekkel beszennyezte az arabok kezét, azaz lejáratja őket a világ közvéleménye előtt. Franciaországban rendőrfőnököket ölt. Személyes vendége volt Fidel Castrónak, ő ajánlotta be Carlost Líbiába Kadafihoz.. Sokan próbálták őt elkapni, de kudarcot vallottak. NDK-ba menekült, ahol a kelet-német titkosszolgálat, a Stasi védelmezte (1980-81). Ekkoriban Magyarországon is megfordult. A román Securitate is bérbe vette néhányszor és különféle feladatokkal bízta meg Nyugaton. Később már csak a pénz motiválta, majd a személyes bosszú. Franciaországban lebukott a szeretője Magdalena Kopp, aki szintén terrorista volt. Bosszúból vonatokat siklatott ki Franciaországban. Ezután már a KGB is levette róla a kezét. Végül a franciák elfogták Carlost Szudánban és Franciaországba vitték, ahol börtön várt rá.
Egy kémszervezet feladata az információszerzés, melynek számos módját alkalmazták. Az '50-es években a lehallgatóállomás dívott. A nagykövetségekről kódolt üzeneteket küldtek hazájukba a nyugatiak, s ezeket a KGB rendszeresen lehallgatta. Persze mindez kevés volt, fel is kellet törni a kódokat. Számítógépek híján ez nem is volt olyan egyszerű feladat. (USA-nak, Angliának már volt számítógépe.) A szovjetek kódfejtői jobbára matematikusok közül kerültek ki. Nagyon értékesek voltak a KGB számára, még az országot sem hagyhatták el. Népszerű volt a „poloskák” telepítése pl. szállodákba, hivatalokba, nagykövetségekre, ill. beépített emberek segítették a kémek munkáját ezeken a helyeken (portás, takarító stb.) Fontos szerepet játszottak a hírszerzésben az ún. „Vörös Casanovák” is. Ezeket a „szépfiúkat” a Stasi/KGB képezte ki arra, hogy az NSZK-ban fontosabb beosztásban lévő emberek titkárnőit elcsábítsák, majd információkat csaljanak ki belőlük. Ezek női megfelelőit „fecskéknek” nevezték. Ők a KGB-nél dolgozó hölgyek voltak, akik diplomaták fejét csavarták el, s így jutottak információkhoz. Mikrofonnal, kamerával felszerelt szobába vitték áldozataikat, s ha fontos információt nem is tudtak szerezni, zsarolásra még mindig felhasználhatták a felvételeket.
A hidegháború alatt a KGB egyre kevesebb információt tudott megszerezni a szövetségi kormányhivatalokból, ezért gyakorta pletykákra, mendemondákra hagyatkozva alakították ki véleményüket. Ebből eredendően Hruscsov például meg volt győződve róla, hogy az USA támadásra készül a Szovjetunió ellen. Ez a rögeszme majdnem kirobbantotta a harmadik világháborút 1962-ben (kubai rakétaválság). A KGB-nek fontos szerepe volt Hruscsov leváltásának előkészítésében. Az akkori KGB elnök, Szemicsasztnij elmondása szerint Brezsnyev még Hruscsov megöletését is fontolóra vette, de a KGB főnök ezt elutasította.
1967-ben Jurij Andropov lett a KGB főnöke. Úgy vélte, fontos információkat szerezhetnek a „másik oldalról”, ha jó pénzt ígérnek az amerikai hazafiaknak. Számos átállt ügynökkel dicsekedhetett ezáltal a KGB. Csak néhányat említenék: John Anthony Walker tengerész a Norfolk-i bázison használt kódokat adta el 18 éven keresztül a KGB-nek. Aldrich Ames CIA ügynök a Szovjetunióban munkálkodó amerikai kémek, kettős ügynökök névsorát adta el jó pénzért. Híressé vált az Agee-ügy, ő szintén CIA ügynök volt Latin Amerikában, de a KGB többet ígért neki. CIA Napló című könyvében számos ügynök nevét nyilvánosságra hozta. Megemlíthetjük, mint híres KGB ügynököt Gordon Lonsdalet, Robert Lee Johnsont, esetleg magát a finn elnököt Urko Kekkonent, vagy George Blake-t, aki beépült a brit kémszolgálatba (kettős ügynök volt), s a KGB még saját ügynökeit is beáldozta azért, hogy Blake feljebb emelkedjen az MI-5 (brit titkosszolgálat) ranglétráján. Ő volt az, aki elárulta a KGB-nek, hogy a CIA alagutat ásott Kelet-Berlin alá és megcsapolja a szovjet és német hírszerzési vonalakat.
Természetesen szovjet részről is voltak ám szép számmal hűtlen ügynökök. Komoly károkat okozott pl. Oleg Penykovszkij, aki 1961-ben angol ügynök lett. A szovjet katonai hírszerzés munkatársa volt, és a Tudományos és Műszaki Állami Bizottság tagja is, így fontos dokumentumokhoz férhetett hozzá, melyeket átadott az MI-5-nak. Fontos azonban tudni, hogy a KGB minden ellenfelével leszámolt (ha tudott). A kommunista országok szószóló emigránsaira bérgyilkosokat küldtek. Példa erre Georgij Markov esete, aki egy bolgár emigráns író volt. Leleplezte Todor Zsivkov üzelmeit ezért Londonban egy „ötletes” merénylet áldozata lett. A bolgár és szovjet titkosszolgálat közös akciójaként egy esernyőből kialakított lőszerkezetből kilőtt mérgezett lövedékkel végeztek vele a nyílt utcán. Ha egy merényletet elrontottak az ügynökök, az súlyos büntetést vont maga után. Az átállt ügynököket, ha elkapták kivégezték. A KGB minden alkalommal halálra ítélte a nyugatra szökött ügynökeit, s ezt a munkát általában külföldi terrorszervezetekkel végeztette el. Az átálló ügynök nagyon veszélyes volt, hiszen azonnal mindent kitálalt az ellenségnek. Jó módszernek bizonyult, hogy „ál átállt” ügynököket szabadítottak a Nyugatra hamis információkkal felvértezve.
Mivel a KGB óriási befolyást szerzett az évek során, ezért a párt semmiképp nem akarta kiengedni ellenőrzése alól. A fontosabb posztokra ezért mindig a párt emberei kerültek. Brezsnyev alatt szigorodott a rendszer, megnövekedett a politikai okokból letartóztatottak száma, erősödött a cenzúra. Több új osztály alakult Brezsnyev alatt, mint pl. a 8. osztály, mely a cionista szervezetekben végzendő ideológiai elhárítást végezte. Az 1980-as moszkvai olimpia előkészítésére is egy külön osztály alakult.
A bebörtönzés később már nem volt olyan „divatos”, inkább más módszerekhez folyamodtak az emberek sakkban tartása végett. Jó eszköz volt a munkahelyi elbocsátás, a külföldre utazás ellehetetlenítése, egészséges emberek beutalása a pszichiátriára. Pszichiátriák hálózata jött létre a KGB szolgálatára. Kegyetlen volta miatt sok ellenérzést váltott ki ez a módszer mind Szovjetunióban, mind a Nyugaton, ezért később más módszerekhez folyamodtak a nem kívánt személyek eltávolítására. Egyszerűen igyekeztek „rábeszélni” őket, hogy hagyják el az országot. (lásd. Szolzsenyicin)
A Szovjetunió beavatkozott az arab országok konfliktusaiba is. Egyiptomot jelentős fegyver szállítmányokkal támogatta, s Nasszer idején sok KGB ügynök tevékenykedett Egyiptomban. 1970-ben azonban meghalt Nasszer és Szadat követte őt az elnöki poszton, aki nem igazán kedvelte a kémeket. Titkosszolgálata lepaktált a CIA-val, s a KGB ügynököknek nem volt más választásuk, elhagyták Egyiptomot. A közel-keleten számos mozgalom állt egymással szemben, s tekeredett, fonódott össze, mint egy tengerikígyó. A KGB az El-Fatah nevezetű palesztin mozgalommal próbált egyezkedni, s felvették a kapcsolatot annak vezetőjével, Jasszer Arafattal. 1974-től nyílttá vált a támogatás, s a PFSZ (Palesztin Felszabadítási Front) partizánjait a szovjetek képezték ki. Sok palesztint szerveztek be a KGB-be, s a moszkvai Andropov intézetben tanították meg őket a „mesterségre”. A palesztin szervezetek terrorcselekményeikről váltak híressé, s bár a szovjetek tagadták, hogy bármi közük is lenne ezekhez, s maga Arafat is azt állította nem tudott ezekről, azért ne higgyük, hogy ártatlanok voltak. A terrorcselekmények általában valamely, a szovjetekkel szemben álló intézmény, vagy személy ellen irányultak. Nagy volt az egyetértés Irakkal is, olyannyira, hogy a KGB 1977-től már nem is tartotta szükségesnek, hogy jelen legyen az országban. Szaddám Huszein hatalomra kerülése azonban újra mozgásba lendítette a KGB-t, s az irak-iráni háborúban a szovjetek Irak mellé álltak, persze nem nyíltan. A nagy kedvenc a térségben Szíria volt, ahol a '80-as években a KGB már 11 rádiófelderítő állomást működtetett, melynek segítségével az egész Közel-Keletet lehallgathatta.
Indiában is sok KGB ügynök működött, hiszen a '70-es években Indira Gandhi és fia alatt India szovjet-barát politikát folytatott. Állítólag Észak-Korea vezetőjét, Kim Ir Szen, szintén KGB ügynök volt. 1945-ben még a Szovjetunióban működött, mint ügynök, s a közhiedelemmel ellentétben nem vezetett semmiféle harcot Koreában a japánok ellen 1945-ben, hisz nem is tartózkodott hazájában. A KGB 1979-től aktívan támogatta Kim Ir Szen-t.
Ha már megemlítettük, a Közel-Keletet és Ázsiát, említsük meg Afrikát is, ahol szintén jelentős szerep jutott a KGB-nek. (Hol nem?) Amikor Angolából és Mozambikból kivonultak a portugálok, Szovjetunió számára érdekessé vált a térség, ahol különféle pártok, mozgalmak álltak egymással szemben. Angola nyersanyagokban gazdag ország, s ez csábítóvá tette. A KGB fegyvereket szállított a marxista szimpatizáns mozgalmaknak Brazzaville-en keresztül. Vezetőjük, Agosthino Neto együttműködött a KGB-vel. 1975-ben Castro embereket küldött Angolába, s a kubai intervenciót Moszkva is támogatta. A csapatok egy részét szovjet repülőgépek hozták, szovjet fegyverekkel harcoltak. A KGB kissé a háttérbe vonult és inkább kelet-német ügynököket küldött a térségbe. Később úgy vélték a KGB-nek nincs mit keresnie ott, hiszen a káosz még sokáig fog tartani, s ebben igazuk is lett, mert 25 évvel a harcok kezdete után még mindig zavaros viszonyok uralkodtak. Mozambikban Samora Machelt támogatta a KGB. A közvetlen szervező munkát ott is a Stasi-ra bízták, mely koncentrációs táborokba zárta azokat, akik nem értettek egyet a marxista tanokkal. Zimbabweban Mugabe volt a patronált, aki viszont elkövetett egy nagy hibát, mert bár marxista-leninistának tartotta magát, hozzá tette azt is, hogy egyben maoista is. E kijelentése miatt két szék közül a földre ült. Persze ha a KGB úgy látta, hogy a nyugati gazdasági és eszmerendszer felforgatására esély van, a cél szentesítette az eszközt. Hajlandó volt támogatni burzsoá nacionalista mozgalmakat is. Így került sor Zimbabweban J. Nkomo mozgalmának támogatására. Rengeteg fegyvert szállítottak neki. 1976 és 1980 között kb. 4 milliárd dollár értékű fegyvert szállítottak a szovjetek Afrikába. (10-szer annyit, mint az USA.)
A Szovjetuniónak a legtöbb segítséget a kubai titkosszolgálat, a DGI nyújtotta. A New York-i ENSZ gyűlésen a szovjet és amerikai küldöttek mellett a kubai küldöttség volt a legnépesebb. Havanna innen irányította az USA-ban működő ügynökeit, akik egyrészt a kubai emigránsokat figyelték, másrészt ipari kémkedést folytattak. A KGB Nicaraguában is kiépítette hálózatát. A nicaraguai forradalom kirobbanásában is jelentős szerepe volt. Latin-Amerika nagyon fontos volt a szovjetek számára, hiszen a fő ellenségre innen mérhették a legnagyobb csapást. Londes-ban (Kuba) létrehozták a világ egyik legnagyobb lehallgató állomását, mely a mai napig orosz segítséggel működik. Onnan figyelték meg USA műholdjait, a NASA kísérleteit stb.
Különös figyelmet szenteltek Nyugat-Európára. A Kreml vezetői meg voltak győződve arról, hogy az Európai Unió egy ellenük szervezkedő hadi társaság, mely az első adandó alkalommal lerohanja majd Szovjetuniót. Az, hogy a KGB fáradtságot nem ismerő munkája során nem talált semmiféle erre utaló adatot, számukra nem azt jelentette, hogy nincsenek is ilyen tervek, hanem azt, hogy a KGB nem elég hatékony, s sürgették azt az eredményes munkára. „Olyan nincs, hogy nincs...”
1978-ban a KGB státusában emelkedés következett be, a Szovjetunió Állambiztonsági Bizottsága lett. Sorsát 1991-ben az pecsételte meg, hogy támogatta a Gorbacsov elleni puccskísérletet. Krjucskov volt ekkor a KGB vezetője. A puccsal a rendszert és persze a KGB-t akarta átmenteni. Hivatalosan a KGB-t 1991. október 11-én oszlatták fel.
A KGB ugyan 1992-re megszűnt, de az új titkosszolgálati szervezet Jelcin alatt nem a semmiből jött létre. Az újjá alakult szervezet először AFB (Agencija Federalnoj Bezopanosztyi – Szövetségi Biztonsági Ügynökség) néven működött, majd újra és újra nevet változtatott. (Ma FSZB – Szövetségi Biztonsági Szolgálat.) Mellesleg érdemes megjegyezni, hogy 1992 után sok KGB tiszt a maffiák szolgálatába állt. Nem véletlen, hogy olyan erős ma az orosz maffia. Ugyanolyan módszerekkel működött az utódszervezet is, mint a KGB. Ráadásul ezen új titkosszolgálatnak a kifejlesztése és újjászervezése a Nyugattól kapott gazdasági segélyből zajlott. Ez aztán a jó befektetés! Vicces, ugye?
