Gondolatok az ember felnőtt korára megőrzött gyermeki tulajdonságairól: a neoténiáról, s ennek fajunk és kultúránk fejlődésében betöltött szerepéről.
Kevés kép jellemezheti összefoglalóbban a neoténiát, mint Einstein híres fotója, amelyen a közismerten zseniális tudós egészen infantilis módon ölti ránk a nyelvét.
Induljunk ki abból a kézenfekvő tényből, hogy a nők (és bizonyos fajokhoz tartozó nőstény állatok) egy gyermek, kölyökállat láttán (vagy hangjának hallatán) gondoskodó magatartást tanúsítanak. Ez fontos ösztönvezérelt viselkedés, kétségtelenül egyik legfontosabb a túlélés szempontjából. Könnyen belátható, hogy már pusztán e szempontból is előnyös az egyénnek, hogy minél tovább maradjon gyermek, hisz addig sem magáról gondoskodik, mert lesz, akiben kellő igyekezettel ellátja majd.
A gyereksírás a csimpánznál is a gyengéd óvó magatartást váltja ki, pedig hatmillió év választ el minket egymástól. Bizonyos dolgok túl fontosak ahhoz, hogy változhassanak.
A világ azonban nem ilyen egyszerű: nem csak anyákból áll! Milyen egyéb előnyei lehetnek hát annak, ha egyes gyermeki tulajdonságainkat magunkkal visszük késő felnőttkorunkba, néha aggkorunkba is?
Az evolúcó során a korábbi fajok átalakulása újabb fajokká sok esetben olyan változásokon keresztül érvényesül, mint pl. az új körülményekhez alkalmazkodó testarányok kialakulása. Ennek a genetikai hátterét azok a változások adják, amelyek egy-egy testrész fejlődésének idejét, mértékét határozzák meg. Vizsgálhatunk számos állatfajt, a rajtuk egyaránt megtalálható testrészek egymásnak megfeleltethetők, pusztán a testrész egységeit képező elemek egymáshoz viszonyított aránya más. Ugyanazokból a csontokból áll egy emberi kéz és egy gyík mellső lába.
A mellső vágtagok csontjainak megfelelése távoli fajok esetében. A számok (kézfej) és a betűk (kar) azonos csontokat jelölnek
Ezek a tulajdonságok annak köszönhetőek, hogy a szelekció (vagy az emberi választás) hatására a szervek, csontok fejlődésének üteme, aránya megváltozik, ebben nemcsak a gének, hanem a hormonok is jelentős szerepet játszanak. Vannak továbbá olyan "mestergének", amelyek a többi gén kifejeződésének idejét és helyét határozzák meg, s ha az ember esetében egy tulajdonság később válik meghatározóvá, akkor a mögöttes génkifejeződés késedelme miatt van így.
Koponyaformák: balra makákó, középen gorilla, jobbra ember. A pirossal színezett régió az a csontfelület, ahol az állkapocs mozgatóizmai feltapadnak. Kisebb állkapocsnál jóval kisebb helyre van szükség az izmainak működtetéséhez is.
Az állkapocs méretét s ezzel a koponyaformát is meghatározó MYH16 nevű fehérje a főemlősöknél felnőttkorra tud kifejeződni az ezt meghatározó gén, s ezzel a robosztus fejforma kialakul. Az embernél egyetlen génmódosulás miatt ez a fehérje nem kap szerepet, így nálunk a koponyaforma és az állkapocs mérete is gyermeki küllemű marad a majmokhoz, emberszabásúakhoz képest.
Talán a legfontosabb a tanulás képessége. Vadállatok esetében a tanulás időszaka kizárólag a kölyökkorra korlátozodik, ebben az időszakban van az idegrendszer olyan állapotban, hogy a látott-tapasztalt információkat képes legyen beépíteni a későbbi viselkedésébe. Az ember ezzel ellentétben képes akár 80 évesen is tanulni! Bizonyos viselkedésformák kisgyermekkori bevésődés alapján alakulnak ki, de nem veszítjük el tanulási képességeinket, főként akkor nem, ha szellemünk folyamatos „edzés” alatt van.
Egy sakkparti naponta karbantartja az agyat öregkorban is
Azok az emberek, akik tornáztatják elméjüket, sokkal könnyebben őrzik meg aggkorukra is agyi frisseségüket, mint a szellemi tunyaságban élők. Kísérleteket is végeztek ezzel kapcsolatosan, s már azt is elegendőnek találták, ha rendszeresen fejt valaki keresztrejtvényt. Ha egy idős professzorral, tudóssal, orvossal stb. beszélünk, nem fogjuk észrevenni a korát társalgásán (kivéve persze ha nem egészséges), mivel egy életen át frissen tartott szellemi arzenálját képes öregen is jól működtetni. Vitathatatlan előny, ha valaki 60-80 évesen is képes megtanulni új módszereket, amellyel aztán új felfedezéseket is tehet. No de ahogy anyák se vagyunk mind, úgy tudósok sem. Ha a hétköznapi előnyöket vesszük: egy 60 éves nő is képes jogosítványt szerezni, mert meg tudja tanulni a szabályokat, a gépjármű működésének alapjait. Számos, szinte évente megújuló műszaki berendezés kezelését is el tudjuk sajátítani felnőttként – persze így is irigykedve nézünk 8-10 éves gyerekekre, akik virtuóz módon kezelik a számítógépet…
Az ember képes arra, hogy gyermeki kreativitását öregkoráig megőrizve folytonosan kitaláljon korábban nem létezett dolgokat. Amikor még nem az üzletekben vásároltuk meg a mindennapjainkhoz szükséges szerszámokat, hanem magunk készítettük őket, ennek rendkívül nagy szerepe volt egy-egy egyén s csoport fennmaradásában. Ha a zord szibériai tundrán lakó embertársaink sokezer éve nem jönnek rá arra, hogy miként lehet a hideg ellen védekezni akár építmények, akár ruházkodás terén, s nem találnak ki új módszereket, amelyekkel az Afrikában még bőven elegendő ágyékkötő helyett szőrmekabátot, lábbelit és nadrágot tudnak készíteni, Szibéria most lakatlan volna. Minden mai tudásunk hasonló kreativitáson alapul. Ha csak a tapasztalatlan gyerekek tudtak volna új dolgokat kitalálni, akkor sem jutottunk volna ide. Mivel bölcs, nagy tudású embertársaink is képesek a tapasztalataik felhasználásával valami addig nem létezőt teremteni, a „gyermeki” kreativitás fenntartása létkérdés lett.
Csimpánz és ember koponyája: bal oldalon csecsemőknél, jobb oldalon felnőtteknél - az emberé olyan marad felnőtt korára, mintha csimpánzbébi lenne
A kreativitás, a tanulás képességei megőrzésének részint neurológiai oka van. A korábban említett fejlődési arány-eltolódások hatottak az agyunk növekedésére, érésére is, amely ennek hatására lelassult, így kitolódott az az életszakasz, amelynek során a fiatal agy számunkra oly kedvező tulajdonságai képesek érvényesülni. A modern ember agyi fejlődésének zöme a kamaszkorral zárul – egyes feltételezések szerint bizonyos neurológiai okú fejlődési probémák, mint az autizmus vagy a diszlexia összefüggésbe hozható azzal, hogy az agy érése kitolódott, vagyis hívhatnánk ezeket a rendellenességeket „evolúciós betegségnek” is. (Az ember esetében a nemi érés mintegy 5 évvel később történik, mint a csimpánzok esetében.) Az agy fejlődésére a gének mellett a hormonok vannak hatással (jelentős mértékben az anyai hormonszintek a terhesség alatt). A téren, hogy a hormonális hatások mit változtatnak, elég arra gondolni, hogy egy ivartalanított kandúr sokkal játékosabb marad idős korára is, mint szexuálisan aktív társai. Mélyebbek és egymásra támaszkodóbbak az összefüggések, mint gondolnánk.
Goldie Hawn arca tipikus "babaarc" (volt...)
Fontosak még azok a neotén tulajdonságaink, amelyek a nemi vonzódás kapcsán kerültek előtérbe. Ilyenek az arcforma gyermekies volta, nagy fej, kerek szemek, aprócska orr, domború homlok, kicsike állkapocs, sima bőr, sima, fényes, világos haj, a bőrt borító apró (szinte láthatatlan) piheszőrök.
Hm... Brad Pitt férfias???
Szándékosan nem írtam le, hogy ez a nők esetén számít vonzónak, hisz ha egy mai tizen-huszonéves fiút megnézünk, sok e tulajdonságokból őrá is illik. A nyugati, globalizált 21.század férfiideálja a babaarcú, simabőrű, szinte törékeny ember, akinek még véletlenül sincsenek felesleges szőrszálai, festi a haját (jó, ha csak a haját), többet költ kozmetikumokra, mint egy francia mulató teljes tánckara…
Amikor még a férfi férfinak nézett ki... Cary Grant arcképe
Míg a nők esetében ezek a tulajdonságok sok-sokezer év alatt alakultak ki a pozitív kiválasztás hatására (mivel a férfiak a fiatal nők kiválasztásával több utódot remélhettek, mint idősebb társaik esetében), addig a ficsúrok pár évtized alatt kezdtek egyre több feminin tulajdonságot felvenni. Ezen fiúk is magukba gyűjtöttek sok neotén tulajdonságot, úgy néznek ki 30-40 évesen is, mint egy kamaszlány. (Valakinek tényleg tetszenek, vagy ez egy evolúciós zsákutca lenne?)
Erősen férfias arcvonásokkal bíró katonaszobor
Az arc jellegét az emberábrázolás során is tulajdonságok kifejezésére használják, például a katonaszobrokat megfigyelve könnyen észrevesszük, hogy köztük szinte kivétel nélkül az erősen maszkulin arcvonások, illetve ezek túlzó használata a jellemző, függetlenül attól, hogy saját vagy ellenséges katonáról van-e szó. A felnőtt, hím csimpánzokhoz hasonlóan a katonaszobrok, arcképek, karikatúrák esetében is jellemző az előreugró, erős állkapocs, s ez nem pusztán a modern alakokra jellemző, hanem az ókori szobrokon, például az agyaghadsereg arcain is megfigyelhető.
Az agyaghadsereg arcai is erősebb állkapcsúak az átlagembernél
A karikatúra-katonánk egészen a felnőtt hím csimpánzra emlékeztető arccal bír
Ugye?
Kísérletileg igazolták, hogy a felnőtt férfiak nagy részében egy mosolygó gyermekarc gondoskodó, védelmező, gyengéd érzéseket vált ki, majdnem olyan arányban, mint a nők esetében. Ez alapján könnyen érhető, hogy a babaarcú nők miért élveznek előnyt a párválasztásban, vagy az, hogy pár csepp könny miként lágyítja meg a férfi szívét. (A sírás gondoskodást, vigasztalást kiváltó hatása nem korlátozódik a fajunkon belülre - ebből is látni, hogy nagyon ősi vonásról van szó. Az ember ösztönösen megcírógat, megölel egy nyüszítű kiskutyát, s a csimpánz is megöleli a síró embercsecsemőt. )
Csimpánzbébi a mamájával
Ugyanezen oknál fogva voltak előnyben a kevéssé neotén arcú férfiak - pl. erős, nagy állkapocs, széles járomcsont, nagy orr, erős arcszőrzet. Egyes feltételezések szerint a neotén külső segítette a Homo sapiens térnyerését a neandervölgyi unokatestvérünkkel szemben, akik gyermekibb arcunk, alkatunk láttán kevéssé agresszíven viselkedtek velünk szemben. (A neandervölgyiek sem voltak azonban híján a neotén tulajdonságoknak, mindössze másképp "használták" azokat.)
Egészen emberi - a szőrt leszámítva...
Legközelebbi rokonainkkal összehasonlítva magunkat, sok olyan tulajdonságunk akad, amelyek a csimpánzokhoz képest neoténiát jeleznek, ezek egy része konkrét testrészekre, más része általános jellegzetességekre utal. - A csimpánz agynövekedése születés után 1 éven belül megáll, az emberé kb. 23 éves koráig nő - Az állandó fogazat az embernél később alakul ki, mint a csimpánznál - Az ember kb. 13-14 évesen lesz szaporodóképes, a csimpánz kb. 8 évesen. - A kölyök csimpánzok sokkal gyakrabban állnak kétlábra s járnak így, mint a felnőttek - az ember végig kétlábon jár - Az ember teste megőrzi relatív szőrtelenségét felnőtt korára is, a csimpánz csak újszülöttként ilyen (csak "haja" van), holott kb. azonos számú szőrtüszővel rendelkezünk - Az ember élethosszig képes tanulni, a csimpánz felnőttkorára elveszti ezt a képességét - Az ember világosabb bőrrel születik s a gyerekek csak később érik el végleges színüket, a csimpánzok már ekkor is sötét bőrűek, színük később sem változik. - A csimpánzbébik koponyavarratai koruk előrehaladtával észrevétlenül összenőnek, az embernél a varratok idős korban is láthatóak maradnak - Az ember koponyájáról hiányzik a csonttaraj, amely a csimpánzoknál megvan - A csimpánzok nagy szemfogat növesztenek, ez az embernél kis méretű marad
Felnőtt csimpánz koponyája hatalmas szemfogakkal, előreugró állkapoccsal, koponyatetői tarajjal, erőteljes szemöldökcsonttal
És így tovább. Az emberi felnőtt saját gyermeki tulajdonságait is megőrizte, világos szem (a csecsemők gyakran kékszeműek), világos haj (az ember élete során a haja az őszülésig fokozatosan sötétedik, sok esetben a kamaszkor hozza az addig világos szőkéből sötétbarnára váltást rövid idő alatt), a bőr színe is sötétedik idősebb korára - a nők esetében pedig a világ összes népénél megfigyelhető, hogy mintegy 4%-kal világosabb árnyalatú a bőrük, mint ugyanazon nép férfiainak. Ezek a tulajdonságok a fiatalságot, fiatal külsőt előnyben részesítő párválasztási tendenciák hatására terjedtek el.
Indiai anya újszülöttekkel - a bébik bőrszíne láthatóan világosabb a mamáénál
Van még egy dolog, ami összefügg a neoténiával: az ember a többi főemlőshöz képest rendkívül éretlenül születik. A csecsemő mintegy egy éves koráig teljesen magatehetetlen, s voltaképp úgy létezik, mintha még mindig magzat volna. Egy csimpánzbébi kb fél éves korában már képes úgy megkapaszkodni anyja hátán, hogy az szabadon közlekedhet. Kiszámították, hogy ahhoz, hogy a főemlősökhöz hasonlóan érett és fejlett csecsemőink szülessenek, mintegy 21 hónapnyi terhességre lenne szükség. Van egy baj azonban: a kétlábra állásunk során a medencecsontjaink relatíve összeszűkültek, s így a nagyobb gyerek megszülése fizikailag lehetetlenné vált. Hogy mi köze ennek a neoténiához? Számos olyan agyi érési folyamat, amely főemlősök esetében még a méhen belül lezajlik, nálunk jóval a születés után fejeződik be - ezzel is növelve az aktív tanulás idejét és lehetőségeit. Míg a főemlősöknél a kölykök komplett motoros funkciókkal születnek, az embernél ezek a képességek egészen 6-7 éves korig rendkívül rugalmasan fejleszthetőek, ennek köszönhetően nyelvi képességeink, beszédünk, kézügyességünk s még számos "másodlagos" emberi jellemvonás is kifinomultabbá fejlődik az aktív külső ingerek hatására.
Fellnőttként is tanulunk még tovább
Kultúránk szintén kedvez a neotén tulajdonságoknak: a bizalom képessége, az optimizmus, a becsületesség, a korábban már említett tanulási képességekkel, kíváncsisággal, A modern kor még jobban felgyorsította a neotén tulajdonságok előtérbe kerülését. Ennek köszönhetően egyre tovább járunk iskolába, egyre később házasodunk s hozunk létre gyerekeket, egyre tovább élünk szüleink nyakán. Emberek tömege marad lélekben gyermek egész életen át. Egyre többen szeretünk felnőttként is játszani, vagy egyszerűen csak kreatívkodni minden fontosabb cél nélkül - ezt megnövekedett szabadidőnk is támogatja. Azonban nem csupán pozitív tulajdonságokat jelenthet a neoténia. Sok felnőtt viselkedik gyerekesen: döntésképtelen, hisztis, sírós, képtelen az önállóságra s igényli az erős kezű vezetést, stb. Ezen tulajdonságoknak a társadalmunkra is van hatásuk, nem éppen pozitív.
A hatalom engedelmes gyermekei
Szociális neoténia – talán így lehetne összefoglalni ezeket a tulajdonságokat - általánosságban ez valamilyen hatalomfüggés, amelyet a biztonság iránti vágyunk táplál. Erről (bár egyáltalán nem ebben az összefüggésben) Eric Berne írt okosakat, ám józan paraszti ésszel is könnyen belátható, hogy míg a gyermek, aki szülei akaratának megfelelően él, tisztelve őket, ezt a típusú, kritika nélküli gyermeki alázatot felnőttkorba is magával hurcolva kész befogadni olyan eszméket, amelyek valamely felső hatalom alá rendelik be őt. Ilyen például az istenhit, vagy a hétköznapjainkban átélt hatalom ellenkezés nélküli elfogadása, behódolás. A behódolásért, engedelmességért és tiszteletért cserébe kap szociális biztonságot (vagy ennek a látszatát), gondoskodást. Nincs olyan vallás a világon, ahol az engedetlenség, szabályszegés vagy lázadás lenne az isteneknek tetsző viselkedés! Egy embercsoportot vezető hatalomnak az az érdeke, hogy minél könnyebben bánhasson az alárendeltjeivel, így minél inkább ebben a szociálisan neotén állapotban tartsa őket. A hatalmat kritikátlanul elfogadók kinevelése a cél – ezt mind a vallások, mind a diktatúrák esetében követni lehet.
Ez mind a túléléshez szükséges???
Ma is egy ilyen időszakot élünk, de sokkal alattomosabb a „felső erő” hiszen a pénz, az anyagi javak utáni küzdés kelti az embertömegekben azt az érzést, hogy gondoskodik róluk a világ. A pénz, mint hatalom nem egy kézzel fogható erő, ami ellen lázadni lehet… Hogyan védekezhetünk ez ellen? Kritikus gondolkodással, alapos tudással, önállósággal, függetlenséggel, s leginkább úgy, hogy az utódainknak is megtanítjuk mindezeket - hiába próbál a világ minden csücske mást sugallni nekik.
* * *
Kicsit pozitzívabb példát tettem az írás végére, hogy a kedves Olvasó ne keserű szájízzel kapcsolja le a számítógépét.
A kutyáink neoténiás farkasok - Beljajev kísérlete ezüstrókákkal
Nem csak az ember rendelkezik kölyökkori tulajdonságokkal: a mi kutyáink bizony neoténiás farkasok, nagyjából minden fontos jellemvonásukban. A kutyává válás folyamata során már néhány generáció alatt is kialakulnak azok a tulajdonságok, amelynek hatására kutyává lesz a vadállat. Egy orosz genetikus, Dimitrij Beljajev végzett prémállat tenyésztési céllal szelidítési kísérleteket ezüstrókákkal, még az ötvenes években. E kísérlet során egy csapat rókakölyköt nevelt fel, közben személyes kapcsolatban volt az állatokkal. Az állatok közül következetes választások sorával azokat szaporította tovább, amelyek nem féltek tőle. Ha egy róka oda mert menni hozzá, esetleg még hozzá is mert érni a kezéhez, az biztos befutó volt a szaporításban részt vevők közt. Mindössze 8 generáció múltán a rókák teste kisebb lett, bundájukban pedig a kutyákra jellemző foltos mintázat jelent meg – holott a kutató kizárólag a szelídség alapján válogatott!
Beljajev munkatársa szelíd rókákkal - a felső fotón egy RÓKA látható, amint néhány generációt követően kutyává vált küllemében is.
Az eredményül kapott barátságos, kutyaszerű rókák stresszhormonszintje is lényegesen alcsonyabb volt vad társaikénál. E rókák felnőttként is játékosak voltak, figyeltek az emberre, kíváncsiak, tanulékonyabbak lettek, pont, mint a kutyák. Ha az ember egy adott tulajdonság alapján választ, az több egyéb jellemzővel együtt változik meg. A kutya esetében ezek kölyökfarkas- (vagy kölyökróka-) tulajdonságok, ezek váltak fontossá az ember számára, a tudatos kiválasztás hatására őrződtek meg, ennek köszönhető a palotapincsi, aki leginkább egy farkasembrióra hasonlít.
Két videó a rókaszelidítésről: http://www.youtube.com/watch?v=oDb27ZP9zEE http://www.youtube.com/watch?v=enrLSfxTqZ0
A rókák nagy szerencséjére a kísérlet eredeti célját a biológia felülírta: a megváltozott küllemű rókák már nem voltak eladhatóak a szőrmekereskedőknek.
Őrült? Nem, csak megmaradt lélekben gyereknek. :-)
Saját magunk párválasztási stratégiái hasonlóan hathattak, lehet, hogy pusztán a gyermeki arcvonások hoztak magukkal olyan "mellékes" változásokat, amelyek hatására mára végtelen távlatokat nyitott meg előttünk. Lehet, hogy a szelekció egy olyan mestergént érintett, ami aztán számos más gén kifejeződését eltolta időben, s eredményezett egy játékos, vidám, tanulékony, bájos és kreatív fajt.
